A védjegy a hitelesség mértéke
A vállalkozás biztonságát tudatosan kell kezelni. Ennek feltételei közé tartozik a védjegyoltalom. Ezzel nem csak az egyediséget lehet megtartani, hanem a szolgáltatást, terméket értelmezhetően megkülönböztetni a konkurenciáktól. Mint mindennek, ennek is vannak törvényileg szabályozható, védelmet nyújtó megoldásai. Ha szeretné biztonságban tudni vállalkozását, a megoldást itt megtalálja.
A védjegy fogalma
A védjegy általánosan nevezhető brand-nek, márkának, ide tartoznak a képi megjelenítések, illetőleg a vállalkozásra jellemző szavak- a „szlogenek”.
A védjegy jogi fogalom: Szolgáltatások, szellemi termékek, különféle áruk megkülönböztetését szolgálja. A védjegyoltalommal ellátott áruk vagy szolgáltatások a védjegy tulajdonosát bebiztosítják, a tulajdonát képező termék, szolgáltatások egyediségének megtartására. A termékeket, szolgáltatásokat igénybe vevőknek pedig egyfajta segítséget nyújtanak abban, hogy meg tudja különböztetni ezeket. A védjegyoltalom lehetőség arra, hogy mind a szolgáltató, eladó, mint pedig a szolgáltatást igénybe vevő fogyasztó személy részére garantálja az egyediséget. Megbízható, állandó, biztonságot adó lehetőség, mely a mai világban egyre inkább kiemelt fontosságú.
Miért jelent biztonságot
A piaci verseny által rengeteg hasonló termék szolgálja ki a fogyasztói társadalom igényeit. Ez által a kínálat, akár a szolgáltatások, akár a megvásárolható termékek területén- óriásira duzzadt. A különféle marketing fogások által, többnyire a bőség zavarába érzik magukat a vásárlók és a szolgáltatásokat igénybe vevők. Amennyiben viszont felruházzuk védjeggyel- az adott terméket/szolgáltatást- egyszerűen biztosíthatjuk a vállalkozás által kínált minőséget. Megkülönböztethetjük a konkurenciától, felhívhatjuk jobban a figyelmet, építhetjük a brand-et, és egyértelműsíthetjük a fogyasztók felé az általunk kínált minőséget.
Jogi biztonság: A védjegyoltalom lehetőséget biztosít a jogérvényesítésre vitás esetekben! Az esetlegesen bekövetkező védjegybitorlási eljárás, brand másolás során, hitelesen bizonyíthatóvá teszi a tulajdonlást. Tényeket szolgáltat és megkérdőjelezhetetlenné teszi a vitás körülményeket.
A piac mára elvárja az egyediséget
A mai világban egy brand magában hordozhatja a sikert, de egyúttal a kudarcot is! Legyen az bármilyen termék, szolgáltatás, elengedhetetlen, megkülönböztetni a hasonló szolgáltatásokat, árucikkeket értékesítő cégektől. A vállalkozást eredendően és roppant markánsan meg kell jeleníteni, mégpedig úgy, hogy az egyértelmű legyen! A könnyen megjegyezhető cégnév, a figyelemfelkeltő márkanév mely magában hordozza az értékesítésre szánt termék, szolgáltatás egyediségét- már magában fél siker. Ha viszont ezekkel rendelkezünk, és nem csak a siker kapujában, hanem egy jól prosperáló vállalkozásban dolgozunk, vigyázni kell rá!
A piac által diktált írott és íratlan szabályok mindig megkerülhetőek, bizonyos szinten kijátszhatóak- és ezt soha nem szabad elfelejteni. Elengedhetetlen tehát a védjegyoltalom, mely jogi biztonságot ad, ami megkülönböztet, és a sikeres vállalkozások alappillére.
A védjegyoltalomra szinte mindenkinek lehetősége van
Védjegyoltalmat szerezhet bármely természetes- és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, függetlenül attól, hogy folytat-e gazdasági tevékenységet.
Mire vonatkozhat a védjegyoltalom
A védjegyoltalom rengeteg aspektusból megközelíthető. Lehet az termék, szolgáltatás és mindezek együttese. Érdemes a szakértők tanácsaira hallgatni, hiszen rendkívül szerteágazó terület. Rengeteg lehetőség és megoldás áll rendelkezésre, viszont ezeket csakis jogilag átgondoltan, illetve az adott törvényileg szabályozott környezetben érdemes elkezdeni.
Levédetni az alábbiakat lehet védjegyként: szó, név, márkanév, termék neve, szlogen
Szlogen védjegyoltalma
A szlogen valójában egy olyan mondat, szófordulat, ami meghatározó! Magában foglal egy eszmét, egy gondolatiságot, egy terméket vagy szolgáltatást. A célja egy brand, egy márka tudatosítása, melyet egyértelmű üzeneteként ismételve hitelessé és egyértelművé teszi a vállalkozást. Ha nagyon eltalált, akár szállóigeként is megjelenik a társadalomban. A szolgen védjegyoltalom alá helyezése annyira alapvető érdek egy üzleti vállalkozás számára, mint levegőt venni!
Mit kell tenni, ha védjegyoltalmat szeretne
Mivel a védjegyoltalom speciális terület és számos megoldás létezik, érdemes felkészülni rá. Kétségtelenül mindenkinek a saját vállalkozása, produktuma, szolgáltatása a legfontosabb. A megfelelő háttérinformációk hiányában még a szakavatott, hozzáértők is elsiklanak olyan alapvetések mellet, amik befolyásolhatják a levédési folyamatot. A védjegy maga a hitelesség, ezért a legcélravezetőbb, ezen a területen is szakértők bevonása.
Miért szükségszerű a védjegyoltalom
Egy vállalkozás egy ötlettel kezdődik. Erre felépítettünk egy jogilag releváns céget. Bejegyeztethetjük az ötletet, a nevet, a szellemi terméket. Így különböztetjük meg magunkat. Amennyiben jó az ötlet, frappáns a név- már magában elindulhat a vállalkozás egy nyerő pozícióból. De mi lesz ezután? Mi lesz, ha tényleg jól működik a víziónk? Másolni fognak! Ezzel semmi baj nincs, sőt… Az történik ilyenkor, hogy jól működő, innovatív és gazdaságilag remekül prosperáló vállalkozó tetején elfeledkezünk arról, hogy alkottunk! Le kell védeni a cégnevet, a megalkotott fantázianevet, a termék/szolgáltatás nevét. Mindent, amit létrehoztunk! Ha itt hibázunk, könnyen lehet, hogy akik elkezdenek másolni, jobban fognak járni. Sajnos ez tény! Ezért a maximális biztonság jegyében érdemes „mindent” védjegyoltalom alá helyezni.
A védjegyoltalom üzleti érdek
Egy jó brand, egy jó márka, egy jó termék és egy jó szolgáltatás sikeres lehet. Ha megfelelő piaci környezetben rukkolunk elő egy igényeket megfelelő lehetőséggel, a siker garantált. Viszont ne feledjük, hogy a konkurenciák figyelnek!- méghozzá árgus szemekkel. Ez teljesen normális érdeke minden vállalkozásnak. A jól működő márkára felfigyelnek, hiszen kiemelkedik a „szürke” tömegből. A vevők, illetve a szolgáltatást igénybe vevők- a minőséggel kötik össze. Tehát egy jól hangzó név, amihez jó termék/ szolgáltatás kapcsolódik, magába foglalja a sikert! Ezt senki ne adja ki a kezéből, azzal, hogy nem köti magához, vagy vállalkozásához!
A brand, a márka- érték! Érték a fogyasztónak, a tulajdonosnak. Csakis akkor lehet hosszútávon építkezni, ha ezt nem veszélyezteti a konkurencia. A védjegyoltalom biztosítja ennek az értéknek a megmaradását, amely egyértelműen anyagi előnyöket, elismerést, sikeres biztonságos működést jelent. Soha nem szabad kiengedni egy márkát, egy produktumot, a nagyvilágba anélkül, hogy megvédenénk az érdekeinket. A gazdaság farkastörvényei minduntalan ellenünk dolgoznak. Ha mi akarunk több vevőt, ha mi szeretnénk az elsők lenni, ha nem szeretnénk kiengedni a sikert, az anyagi pozitívumokat, ha nem szeretnénk, hogy mások jussanak előnyhöz általunk: használjuk a védjegyoltalom lehetőségét.

Legyen a védjegye, vállalkozásának sikere! Kezdjen bele, hogy ne veszítse el piaci pozícióit!